Ki ez a fiú? I. rész

 Éjszaka az erdő maga a sötétség. Egy sötét árny suhan a fák között, oly gyorsan hogy szabad szemmel senki sem látná. Könnyeden, nesztelenül halad célja felé, amit nem sokára el is ér. Egy kis tisztásra érkezett, amit fák, és bokrok öveztek. Ott hét személyt talált, akik talán az igazak álmát aludták, nem tudván, hogy halálos veszély fenyegeti őket, és az már a nyakukon van.

*

Követnek. Érzem. Ez az ostoba érzés. A hideg futkározik a hátamon, tegnap délelőtt óta. Már megint. Mintha valaki a lelkembe akarna marni. És ez a valaki a kétségbe esés.

-          Kármen! – szólított meg valaki.

-          Mi van? – kérdeztem félénken.

-          Jól vagy? Csak úgy folyik rólad a verejték. – mondta a most mellém érkező Inuyasha.

-          Persze, semmi bajom. Csak egy kicsit fáradt vagyok. – válaszoltam, és fáradtan próbáltam nézni.

-          Igaza van Kármennek! Én is elfáradtam. Már egy egész napja gyalogolunk. – nyavalyogta Kagome.

-          Nem állhatunk meg. - válaszolt csökönyösen a fiú.

-          Mégis miért nem? – csodálkozott Sango velem együtt.

-          Mert nem és kész. – jelentette ki.

-          Már pedig én nem vagyok hajlandó tovább menni! - hallottam Kagome hangját és egy tompa puffanást. Leült a földre.

-          Kellj már föl te ostoba! Nem állhatunk meg. – tajtékozott Inu.

-          Már megint veszekednek. – mondta Miroku és csak csóváltuk a fejünket.

-          Addig nem állok föl, amíg meg nem mondod miért nem állunk meg.

-          Azért mert ez a fehér szellemvadászok erdeje! – kiabált magából kikelve a fiú.

-          A fehér szellemvadászok erdeje? Az meg mi a frászkarika?! – csattantam fel. Egy szót sem értettem az egészből.

-          Két féle szellemvadász csapatot különböztetünk meg.  Az egyik a fekete szellemvadászok, akik pénzért képesek megölni szellem társaikat…. – kezdett bele mondójába a szerzetes, de Kagome a szavába vágott

-          Úgy érted, hogy ezek a szellemvadászok is démonok.

-          Igen, de mondtam volna, ha nem szakítasz félbe. – nézett Miroku mérges szemekkel szegény lányra. – Na szóval, akkor folytatom. Ez a fajta „zsoldos” csak pénzért, vagy önvédelemből öli meg társait. Nagyon sokan vannak, azonban könnyen meghalnak, ellentétben a fehér szellemvadászokkal. Kevesen vannak, ám roppant erősek. Hatalmas erejűk van, és varázsolni is képesek. Nem igazán fogadnak el pénzt, vagy más értékes tárgyat, csak ha szükség van rá. De ők minden egyes szellemet megölnek, aki az útjukba akad.

-          Még egy magam fajta félszellemnek sem kímélnek. – sóhajtotta Inuyasha.

-          „Most már értem mért nem akar Inuyasha megállni. Gyorsan túl akar jutni ezen a rengetegen, és semmi képen nem szeretne megállni” – gondoltam magamba és láttam, hogy a többiek is egyet értenek velem gondolatban. Kagome szeme tele volt őszinte aggódással és láthatatlan, ám de észre vehető kétségbe eséssel. Ahogy én is.

-          Akkor hát induljunk. – állt fel hirtelen Kagome. Mindenki bólintott, és elindultunk. Tettem néhány lépést majd… megálltam. valamiért nem tudtam mozogni. Próbáltam becsukni a szemem, de nem ment. A többiek gondtalanul haladtak tovább, észre sem véve hogy eltűntem. Aztán eltűntek a szemem elől. Beértek a sötét, nyugtalanító erdőbe. Kiáltani próbáltam, de a szám némán mozgott.

-          Ne erőlködj, semmire sem mész vele. – hallottam egy fiú hangját. Valahol a hátam mögött állhatott. – Milyen érdekes. Csak te vetted észre hogy követlek titeket. – és akkor elém lépett. Egy szőke hajú, fekete szemű tizedéves srác állt előttem. A ruházata hasonlított Sangoéra, de neki az egész vajszínű volt, és a páncélja hófehér. – Bocsáss meg nekem, hogy így csapdába ejtettelek, de meg kell ölnöm azt a korcsot. Hogy is hívják? Ja, megvan. Inuyasha. – ez már nekem sok volt. Nem értettem az egészből semmit. Próbáltam becsukni a szemem, de nem ment. Meg próbáltam újra, meg újra kiáltani segítségért, de nem jött ki hang a számon. Hogy, hogy a többiek nem veszik észre a hiányomat? És ki a fene ez a srác, miket hord itt nekem össze? Csodálkozva néztem a fiúra, aki tudta mire gondolok.

-          Azért nem veszik észre, hogy nem vagy ott, mert egy illúzió helyettesít téged. Tegnap este, amikor ettetek, kitéptem egy szál hajadat. Nem veheted észre, hiszen túl gyors voltam. – mondta nagyképűen és lenézően. Istenem, tuti hogy megverné Narakut önteltségben. – Sajnos itt kell, hagyjalak. Meg kell ölnöm a kis korcs barátodat. De azért itt hagyok neked valamit. - és lerakott elém egy tükröt. Fogalmam sem volt honnan vette elő, de nem ez volt benne a lényeg. A tükörbe láttam, ahogy a barátaim békésen mennek és hogy… hozzám beszélnek. Igaza volt a fiúnak. Az a hasonmás teljesen úgy nézett ki, mint én. Aztán mire újra felnéztem, a foglyul ejtőm már sehol nem volt. Gondolkodtam, hogyan szabadulhatnék meg ebből a mágikus szorításból, mikor eszembe jutottak Miroku szavai: „A fehér szellemvadászok kevesen vannak, ám nagyon erősek. Hatalmas erejük van és varázsolni is képesek”.  Ekkor döbbentem rá, hogy ez a piszkosul jóképű fiú, egy……  fehér szellemvadász.